browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Hogyan ragadott meg Ő ?

Személyes bizonyságtétel:

Hogyan ragadott meg Ő?

Református gyökerekkel rendelkező családba születtem. Nagymamámmal kicsi korom óta járogattam gyülekezetbe. Bennem is, mint sok magamfajta gyermekben ott élt, egy mély  vágyódás az élő Isten után. Egy űr, melynek betöltése jó ideig váratott magára.

Mint a többi “jól nevelt” konfirmandus, én is szorgalmasan jártam a vasárnapi istentiszteletekre, valamint hittan órára. Mindig is szerény gyermek voltam, jó kislánynak tartottak. Sosem voltam kicsapongó, bár barátaimat nem válogattam meg. A prédikációk addig sosem érintettek meg igazán, amíg konfirmandusként számomra kötelezettség volt a templomba járás. Keresztyén, példamutató család és barátok hiányában pedig még abszolút vallásosnak sem volt mondható az életem.

S lehet, hogy érdekes (mert számomra az), hogy a gyülekezeti énekek- és az orgona-játék voltak érintőleges hatással rám. Manapság sem emlékszem a konfirmandus társaimmal a prédikáció alatt folytatott viccelődésen kívül másra, csak a szívem mélyéig ható, templomzengető dicséretekre. Isten számára ez volt az eszköz. Anyukámat is erre hivatkozva hívogattam magammal, mondván: “Gyere és hallgasd meg te is azokat a gyönyörű énekeket, amiket éneklünk!” Anyukám jött!

Az Ige pedig szépen eljutott a fülünkig! S lehet, hogy a prédikáció végére el is dugult a fülünk, annyira “tele lett” Isten szavával. Ám csak a fülünkig és tovább nem. Aztán, ami szófoszlányok a fülcimpáinkra akadtak, azokat szépen elpotyogtattuk életünk sarába vagy éppen a viharok sodorták le róluk őket. S ez így ment hétről hétre.

Persze az, hogy “Térjetek meg !” továbbra sem mondott semmit. Lekonfirmáltam, s “valahogy” (lehet, hogy az énekek miatt vagy éppen illendőségből, hogy azért ne lépjek már le olyan hirtelen !) a többi egynéhány konfirmandustársammal szemben itt ragadtam a gyülekezetben.

Azt nem állítom, hogy az Ige ezután egyszer sem szólított meg, mert többször is. Sőt, érdekesnek is találtam. De mindig is tudtam, hogy kettős életet élek: volt egy hétfőtől szombatig tartó és egy vasárnapi “jó református” életem. Emlékszem, úgy mentem anyukámmal templomba, hogy később már azt sem értettem, miért megyek, csak jártam-megszokásból.

De valahogy az Igével szembeni lelki ellenállásom a prédikáció végére elcsitult, s békesség vette át a helyét. S ez ismétlődött vasárnapról vasárnapra, bár egyre többet tanultam az Igéből. Noha nem volt személyes kapcsolatom Istennel. Később, ahogy eljött a tini időszak, igencsak nyitottam a világ felé, s a barátokkal szerettem ellógni zongora- és szolfézs órákról és tanáraim felé is tiszteletlen voltam. Továbbá szerettük a kisebbeket kigúnyolni, piszkálódni. Mondhatnánk, hogy: “De hát ezt csinálja a legtöbb fiatal! Nincs ezzel gond! Majd benő a fejük lágya!”

Lehet, de ebből is meg kell térni, mint minden bűnből. Mivel a prédikáció során elhangzott megtérésre hívó mondatok előtt csak értelmetlenül álltam,- valamint nem volt a környezetemben hatásos példa vagy segítség az ügyben -, így egy ideig lappangott bennem az ezzel kapcsolatos kérdésem.

A Bibliába heti egy-kétszer beleolvastam, de mindig meguntam a nemzetség táblázatokat és igazából szégyelltem otthon is, ha meglátták hogy azt olvasom.

Számomra a hitéletembeli nagy előrelépés akkor következett be, miután elindultak az ifis alkalmak a gyülekezetben. Jól esett, hogy ott lehetett kérdezősködni, “felháborodni”, kitárulkozni. S lehetett egyértelmű válaszokat kapni.

Én, ha kérdezik, mindig a 17. életkoromat jelölöm meg mennyei születésnapom kezdő évének, hiszen ekkortól kezdve szégyelltem igazán bűneimet, Krisztust pedig egyre inkább nem. S utána egyre több ellenállásba ütköztem és ütközöm ma is óemberi természetemmel.

A fiatalok sajnos nem értik vagy nem tudják mérlegelni, de rengeteget jelent egy olyan közösség, (lásd:ifi) ahol az ember-nem feltétlen a lelkésszel, de- ifitársaival, családjával is megoszthatja őszintén kételyeit (mert itt nincsenek “hülye kérdések”, mint gondoltam) és a Szent Lélek által világos választ kap. Éppen ezért fontos a közösség, a gyülekezeti-, szeretet vendégségi alkalmak, ahol ezeket az ún. “hit-dugító” dolgokat (amik az én életemben is voltak) el lehet hárítani.

Úgy vélem, hogy amikor a megtérésben a szent és a bűnös lélek összeolvad, s mint egy új sejt elkezd növekedni, azt egyre inkább kell táplálni, mert minél nagyobb a növekedés, az óemberi (rákos) sejt annál inkább ellene dolgozik. S sajnos a rákos sejtet nem kell táplálni, hiszen az magától növekszik, és amint az újat nem tápláljuk, az azon nyomban felülkerekedik rajta. A világban élünk, és az láthatalan köldökzsinóron keresztül folyamatosan táplálja óemberünket. Ezt ellensúlyozva a megtérés által létrejött mennyei köldökzsinóron keresztül tápláljuk az új sejtet (az új embert), Isten drága Igéjével feltöltekezve!